Shiva és az öt Indra története

Valamikor nagyon régen a félistenek nagy áldozatot végeztek a Naimisa erdőben. Akkoriban még egészen más szokások voltak, például nemcsak virágokat, füstölőt és ételeket ajánlottak fel, így aztán komoly gondot okozott, hogy ki vágja el az áldozathoz kiválasztott állatok torkát. Végül a halál félistene, Jama, Vivaszván fia magára vállalta ezt a feladatot.

Hosszú-hosszú ideig tartott a félistenek áldozata a Naimisa erdőben, és közben Jama annyira el volt foglalva az állatokkal, hogy egyetlen embert sem vitt magával a halottak birodalmába. Egy idő után olyan sok volt az ember a földön, hogy egyes félistenek aggódni kezdtek. Hogyan fogja elviselni a föld ezt a hatalmas terhet? Szóma, Indra, Varuna, Kuvera, a Szádhják, a Rudrák, a Vaszuk, az Asvinok és még néhány félisten el is mentek Brahmához, és így szóltak hozzá:

Uram, a földön nagyon elszaporodtak az emberek. Észrevettük, hogy a föld nagyon sokszor megrendül a súlyuk alatt. Nagyon aggódunk a föld miatt, kérjük, hogy védelmezd meg.

Nektek nincs mitől félnetek, hiszen halhatatlanok vagytok, mondta Brahmá. A föld istennője éppen úgy halhatatlan, mint ti vagytok.

Ez azonban nem nyugtatta meg a félisteneket. Azt mondták, manapság már az emberek sem jutnak el Jama országába; olyanok lettek, mint a halhatatlanok. Nincs különbség az emberek és a félistenek között. Nem kellene visszaállítani a dolgok eredeti rendjét?

Brahmá nem látta olyan sötéten a helyzetet. Jama el sem mozdul Naimisa erdejéből, minden idejét leköti ez a nagy áldozat. Ezért nem halnak meg az emberek. Ha véget ért ez az áldozat, megint ott fog járni a halál az emberek között. Sőt annyira megerősödik, hogy ezrével és tízezrével söpri el őket a föld színéről.

A félistenek megnyugodtak, és visszamentek az áldozat helyére. Egyszer csak megpillantottak egy arany lótuszt a Gangesz vizében. Nagyon meglepődtek. Indra volt közöttük a legbátrabb, azonnal el is indult, hogy megtudja, hol terem ez a csodálatos virág. Ment, mendegélt a Gangesz partján, és egyszercsak találkozott egy szépséges hölggyel. A hölgy szemeiből megállás nélkül könnyek patakzottak, és minden egyes könnycseppje arany lótuszvirággá változott.

Kedves hölgy, ki vagy te? kérdezte Indra. Miért sírsz? Hogyan segíthetnék rajtad?

Olyan szerencsétlen vagyok, hogy el sem tudom mondani, felelte a hölgy. De ha velem jössz oda, ahova elvezetlek, magad is megtudhatod, hogy miért sírok.

Indra beleegyezett, és hamarosan el is jutottak egy magas hegyhez. A magas hegy csúcsán, ragyogó trónuson ült egy még ragyogóbb ifjú egy fiatal hölggyel, és kockajátékkal múlatták az időt. Akár észrevették a félistenek királyát, akár nem, egyetlen szót sem válaszoltak a kérdéseire.

Kik vagytok? kérdezte Indra türelmetlenül. Nem tudjátok, hogy én vagyok a mennyek királya?

Az ifjú, aki nem volt más, mint maga Shiva Mahádeva, csak egy oldalpillantást vetett rá, és elmosolyodott. Indra annyira megrémült ettől a pillantástól, hogy meg sem tudott mozdulni, úgy állt ott, mint egy szobor.

Amikor a kockajátéknak vége lett, Shiva odaszólt a síró hölgyhöz: Vezesd ide ezt az embert. Majd én teszek róla, hogy ne legyen olyan nagy büszkeség a szívében.

A hölgy könnyedén megérintette Indra karját, aki azonnal a földre borult. Gyere csak, mondta Shiva gúnyosan. Mit képzelsz magadról? Soha többé nem szabad így cselekedned. Told csak félre ezt a nagy követ. Menj be ebbe a barlangba, várakozz ott a többiekkel, akik mind éppen olyanok, mint te magad.

Indra eltolta a hatalmas követ, és meghökkent, amikor a barlangban négy másik Indrát látott. Nem volt köztük egy hajszálnyi különbség sem. Rémülten kérdezte, Nekem is ezt a sorsot szántad?

Eredj csak be abba a barlangba, mondta Shiva haragtól kitágult szemekkel. Ostobaságodban megsértettél engem.

Indra azonban egy lépést sem tudott tenni, annyira reszketett nagy félelmében, mint a fügefa levelei a szélviharban. Összetett kezekkel könyörgött a sokféle formában megnyilvánuló, félelmetes Úrhoz: Bocsáss meg nekem, Shiva, te vagy a végtelen világok ura.

Shiva megvetően mosolygott, és így szólt: Sohasem részesülnek a kegyemben azok, akik olyan büszkék, mint te vagy. Nézd meg azt a másik négy Indrát abban a barlangban, egykor ők is olyanok voltak, mint te. Miért ne lenne a te sorsod is ugyanaz, mint az övéké? Mind az öten meg fogtok születni az emberek világában, és nagy harcosok lesztek. Sok nehéz feladatot kaptok, nagyon sok ellenséget meg kell ölnötök, és aztán, ha majd elég érdemet szereztetek, visszatérhettek a mennybe.

Ez az ígéret felbátorította a másik négy Indrát, és megszólaltak a barlang mélyéből: Szívesen megyünk az égből a földre, bár ott nagyon nehéz elérni a felszabadulást, hiszen ez a te kívánságod. Csak azt kérjük, hogy nagyon nemes családban szülessünk meg. Legyen mindannyiunk apja egy-egy félisten, Dharmarádzsa, Jama, Maghaván és az Asvínok. Elvégzünk minden faladatot, harcolunk emberi és mennyei fegyverekkel, és elégedetté teszünk téged a vitézségünkkel, hogy mielőbb visszatérhessünk a saját birodalmunkba.

Shiva annyira megenyhült, hogy így szólt: Úgy legyen. Én magam is leküldöm energiám egy részét, hogy veletek járjon. Egyetlen feleségetek lesz az emberek világában, ez a gyönyörű hölgy, aki idevezetett benneteket, és akinek a könnyei arany lótuszvirágokká válnak. Laksmí ő, a szerencse istennője. 

Shiva Inkarnációi

Vishnunak számtalan inkarnációja volt a Földön, mert a világegyetemnek ezen a részén Megváltóként tevékenykedett.

Shivának jóval kevesebb inkarnációja volt ismeretes, mert a Megváltás csak a végső esetben hárult  rá,  amikor különleges helyzet állt elő.

Shiva mindig a korszakok végén lépett fel, mint Pusztító Romboló erő, és spirituális tüze égette szét a Gonosszá lett világokat.

Shiva teljes inkarnációi főleg a megvilágosodott lelkek és guruk társaságában tűntek fel. Shiva Avatarjai mindig a Megszabadító Tudást hozták el az emberi lények számára, akármilyen formát is öltöttek. Leggyakrabban kiemelkedő fiútanulók, jógik, bölcsek, és látnokok formája volt az, amit Shiva választott Avatarjai számára.

Ezek mind szakértői voltak a yogának különösen a Shaivita kultuszoknak.

Mint Pl.a Maheshwara Joga, vagy Pashupata Joga amelyet egy Lakuli nevű Guru tanított. Őt a Puránák is úgy említik mint inkarnációt.

A Valódi Guru

A Hinduizmus nagy hangsúlyt fektet a Guru szentségére, mert az oktatási közlés élő hangja a Guru. Ő az Isten kinyilatkoztatója,a sötétség eloszlatója, aki örök,mert nincsenek dimenziói térben és időben.Ahol a tanítói lánc megszakad,új tanító inkarnálódik,hogy visszaállítsa a Láncolatot.
A Guru az ember felszabadításáért küzd,hogy az ember megtalálja a spirituális utat a valódi cél felé. Ebben nyílvánul meg a Kegye!


Ha a törekvő kialakít egy belső kapcsolatot önmaga és Úr Shiva közt, gyorsan fog növekedni az Önfeláldozásban. Ebben a kapcsolatteremtésben nagy szerepe van a Gurunak.

A Guru vagy a spirituális tanító nagyon alapvető fontosságú a felszabadulás terén.

A Guruhoz mindig hittel, gyermeki bizalommal kell fordulni. Tudni kell, hogy Shiva Önmaga a Guru.

Shiva élete van a Guruban, Shiva szeretete van a guruban, Shiva tudása van a Guruban. Aki belenéz a Guru szemeibe őszinte szeretettel, az elnyeri a Guru kegyét. Aki csak halandó embert lát a Guruban, az nem várhat megszabadulást sem ezen a világon sem a másvilágon. Aki nem ismeri fel Shivát a Guruban, az másban sem fogja felismerni, hiába is bizonygatja.

A megszabadított lelket  Jivanmukta néven nevezik. Mégis úgy él mint a madárijesztő, de egy érzésben van az Abszolúttal. Nem hajt végre munkákat, így karmacsíra nem tapad hozzá. Új testeket sem segít elő új születések által.  Teljesen szabad az egoizmustól, mégis él mert a Prarabdha Karma tárházát ki kell merítenie.

A Jivanmukta az örök jelenben él, és minden tevékenysége arra irányul, hogy betöltekezzen az Úr kegyével. Dicsőségadás ez az Úrnak.

Appar szerint, Shiva hármas aspektusai a következőek:

-Az alacsonyabban lévő Shiva aki a világot feloldja és aki felszabadítja a Jivákat ebből rabszolgaságból.

-A magasabb formát úgy hívják Parapara.

Ebben a formában Shiva úgy mutatkozik, mint Ardhanarisvara (Siva és Sakti Egysége). Param-Jyoti névvel rendelkezik, amit képtelenek megérteni még az istenek is.

-Ezen a két formán Túl van a Paramashiva. Ez tisztán a Saiva forma.

Teljesen alaktalan. Arupa; ebből ered az Íshwara Trimurti:Brahmá,Vishnu,Rudra.

A Linga Puranában van egy történet, ami az egész Teremtés Titkára rávilágít:

Brahmá az alkotó Istenségnek Öt elmeszült fia volt.Kumaráknak nevezték őket. Brahmá azt szerette volna, ha a Kumarák folytatják a Teremtést, amit Ő elkezdett,és tökélyre viszik.

Azonban a Kumarák megtagadták Teremtő Atyjuk kívánságát, mert látták, hogy Brahmá az Illúziót szeretné tökélyre fejleszteni általuk.

Fellázadtak tehát és kijelentették, hogy Ők nem vesznek részt ebben a Szamszárikus virtuális játékban.

A Kumarák inkább Shiva szolgálatában akarták elnyerni a Felszabadulást.

Brahmá elégedetlen volt fiaival és fenyegetőzve, átkokat szórt rájuk.

-Szaporodjatok, sokasodjatok!!!

Ennek következtében a Kumaráknak testet kellett öltenie a világban, hogy kreatív energiájuk az utódnemzésben hasznosuljon. De a Kumarák megtagadták az utódnemzést is, és szexuális energiáikat átszublimálták szellemi energiákká. Az így nyert Tantrikus erőt pedig Shiva szolgálatába állították. Brahmá dúlt fúlt, hogy fiai szófogadatlanok és lázadók. Kegyetlen büntetéseket eszelt ki, mert ellent mertek mondani a Teremtő Istennek.

Shiva azonban megjelent Brahmának Ardhanareeswara formában és azt mondta, hogy fogadja Őt fiává a Kumarák helyett,és rendelkezzen vele.

Shiva így segített a Kumarákon, hű hívein, felmentve őket Atyjuk értelmetlen játéka alól.

A TELJESSÉG CSÖNDJE

A mai ember – a liberalizmus és a demokrácia eszméitől átitatva – nem ismer el tekintélyeket, nem fogad el titkokat, nem hisz a varázslatban. Nem tűri meg a lezárt, lepecsételt ajtókat, nem tiszteli a rejtett ösvényt. Nem akar az unalmas, közbülső állomásoknál pepecselni, a „lényegre tör”, a végső kérdésekre kíváncsi, a „nagy igazságokra”, élet-halál titkának keresztrejtvény-megfejtésére, lehetőleg minél gyorsabban: két hamburger között egy színes zsebkönyvből.

A mai ember – turista. Mozi-turista. Az életet két részre osztja. Vannak fontos, vitán felül álló dolgok, mint a megélhetés, pénzkeresés, egzisztencia, érzékek, ezek teljesen átjárják lényét, és vannak tetszetős, izgalmas mozik, amelyek peregnek a szeme előtt és szolgálatkészen átadják benső tartalmukat anélkül, hogy ahhoz bárminemű erőfeszítés kellene. Ezek között jelentős helyet foglalnak el a „titkos tanítások”, a „fejezetek a titkok könyvéből”, a „nagy mágia” stb. és az utóbbi száz évben a „rejtelmes Kelet”.

A modern ember elnézően legyint a „régiekre”, akik képesek voltak egy egész életet rászánni mondjuk egy miniatúra megfestésére, egy mondat, egy mantra megfejtésére, az alkímiai nász létrehozására. A mai logika szerint nyilván a fejlett nyomdatechnika vagy az utcai könyvterjesztés hiánya gátolta meg őket ezen ismeretek és képességek gyors elsajátításában. Ne áltassuk magunkat. A mozi-turizmus korszelleme eltérő mértékben ugyan, de mindannyiunkat átjár.

Az emberek nyilván tenni akarnak, lépni akarnak. E tekintetben szörnyű felelőssége van a keresztény egyháznak, amely a meglévő spirituális igényt hagyta ebek harmincadjára jutni, és ebben nemcsak, hogy asszisztált, hanem élen is járt. Fiatal emberek számára, amikor az utat keresik, nem valószínű, hogy a hatalom mámorába kómált, hormonzavaros főpapok által reprezentált „hagyomány” lesz a követendő, akiknél legalábbis kérdéses a krisztusi életszentség ideája.

Természetesen minden ember, aki nem közömbös az ezoterikus tanok iránt, szabad és erős szelleműnek tartja magát stb. Ám van egy nagyon kellemetlen és határozott szempont. Ha valaki a személyes gyakorlati életét nem képes uralni, az alapvető erkölcsi parancsolatoknak híján van: hazug, megbízhatatlan, önző, gyűlölködő és harsány, az elsősorban ne az emberiség vagy a másik ember megváltásával foglalkozzon, hanem nézzen önmagába és saját foszladozó alapjait erősítse meg.

Aki körül széthullanak az emberi kapcsolatok, mert maga szabta törvényeivel gátlástalanul gázol át a lelkeken, azt az Úr kiköpi az Ő szájából. Változtathat valaki vallást, nyelvet, kultúrát, elköltözhet akár egy másik csillagrendszerbe is, önmagát, különösen megoldatlan, elhazudott önmagát nem tudja lecserélni.

 Aki nem tisztította át saját sötét alvilágát, hiába emeli tekintetét magasabb szférákra, súlyos következményekkel kell számolnia. A szentnek kezét megnyalja a vadállat; a szent, ha belép akár egy külvárosi kocsmába, leülhet egy asztalhoz, és bort is ihat, mert őhozzá jönnek majd átlényegítő szeretetéért, mert nem különc ő, nem narodnyik, nem „tanító”, csak EMBERI LÉNY. Ehhez hosszú, gyötrelmes út vezet.

Be kell látnunk: nincs menedék! Csak egy út vezet. Az út befelé. Minden kifelé gerjesztett szándék ezt az utat sötétíti el. A térben is, az időben is a halál leselkedik. Amíg a személyes én felébred a Személytelen Örökkévalóban, addig a Himalája kopik el úgy, hogy százezer évenként selyemzsebkendővel megsimítja valaki. Íme perspektívája a Nagy Nyüzsgő Viszketegnek. Nekünk maradjon a csönd. Másnak talán a halál csöndje. Számunkra a Remény Csöndje. Ahol megfoganhat az út, a teljesség felé.

                                                                    Az Őshagyomány folyóirat részlete…