Guru Kripa - A Guru Kegye

A samarpan egy nem megfogható tapasztalás, amely az egyén lényének legmélyebb részébõl tör fel a spirituális fejlõdés egy bizonyos pontján, amikor az ember el akarja veszíteni önmagát azáltal, hogy beleengedi magát valami nagyobb dologba. Sokan, hogy megragadják ezt a tünékeny tapasztalást megpróbálnak belemerülni a természetbe, költészetbe vagy Istenbe (Ishwara), de ez többnyire így is kicsúszik a kezeik közül. Ez egy kritikus pont és fontos megérteni, hogy ebbe az állapotba való megérkezés egy utazás végét jelenti és egy új út megkezdését. Bepillantást nyertek, de a teljes megtapasztalás még várat magára.

Itt a guru fontos szerepet játszik. Õ a törekvõ veleszületett vágyakozásának megfogható megtestesülése, egy magasabb valóságnak való önátadás.

Az aspiránst érzéseinek intenzitása viszi el a gurujához, az önátadás teljessége ritkán érhetõ el egy magasabban álló lény vezetõ fénye nélkül.

A legtöbb törekvõ, aki eljön a guruhoz, a samarpan egy szikráját hordja a szívében. Azonban, ahogyan a guruval való kapcsolat fejlõdik, erõsödik, ahogy a guru szakértõ keze faragja a személyiséget, az ember felismeri, hogy mennyire törékeny volt önátadásának minõsége, mennyire merev az elméje, mennyire ármánykodó az egója és hogy milyen létfontosságú a guru. A Sivának való odaadás a legjobb esetben is csak egy elképzelés az új spirituális tanuló számára, de a guru jelenlétében élõ tapasztalássá válik, bár nem szükségszerûen könnyû tapasztalássá.

A guru az, aki a tanítvány életét szisztematikusan irányítja, ő az, aki a hajót kormányozza. Ahhoz, hogy megtanuljuk a Sivának való önátadást, elõbb gurunk kell, hogy legyen. Az önátadást elõbb a guruval szükséges gyakorolni, mivel a guru áldása nélkül az önátadás ösvényét nem könnyû felfedezni. Az embernek szüksége van arra a kapcsolódásra, amelyen keresztül a kegyelem áramlani tud. Egy élõ kapcsolat nélkül, egy guru nélkül (guru kripa) nagyon nehéz kapcsolódni a szubtilis Legfelsõbb Valósághoz (Bhagavan) és megkapni a kegyelmét (anugraha). A tanítvány guruval való kapcsolata a tesztje a tanítvány õszinteségének és odaadásának. Az alázatban azonban a tanítvány nem dobja el a személyiségét, hanem inkább felajánlja korlátozott énjét valakinek a szolgálatába, aki határtalan Önvalóvá fogja azt átalakítani. Onnantól pedig Siva veszi át az ügyet.

Előfordul, hogy a guru és a tanítvány kezdetben idegenek egymás számára, de a tanítvány megtalálja a hitet a guruban. Elõször az önátadást és a hitet a guruban gyakorolja és végül Sivában. Elkezdi megtanulni az önátadás abc­jét a gurun keresztül és fejleszti azt a folyamatos gyakorlással (sadhana). Ebben a hitben látja Siva árnyékát, visszatükrözõdését (leela) és fényét. Amikor a gyakorláson keresztül a hite erõssé, tisztává és istenivé (atman) válik, amikor az a tiszta elmén és szíven keresztül jön létre, akkor meglátja Sivát. Akkor Siva – akit más emberek különbözõ módon határoztak meg – nyilvánvalóvá válik.

A Guru Stotram ezt mondja: Gurur brahma gururv ishnu gurur devo mahesvarah.

A Guru az Brahma, a Guru az Visnu és a Guru az Siva.

A guru Brahma, mert a tanítvány számára egy új és hihetetlen világot teremt; Visnu, mert táplálja és védi a tanítványt; Siva, mert megsemmisíti az egyéniség (ahamkara) világát. Minden nagy szent hangsúlyozta a guru szükségességét. Ezt mondták a Rámacsaritamanaszban is, hogy senki sem tud átkelni a szamszára óceánján a guru segítsége nélkül, még akkor sem, ha Brahmáról vagy Síváról lenne szó.

A guru két valóságot képvisel: a tanítót és a mindent átható Lényeget.

A guru a tanító is és az a lény is, aki a tanítvány szívében lakik. Tanítóként tanítani tud, és a szív lakójaként vezeti a tanítvány fejlõdésének és spirituális beteljesedésének útját. Az igazi guru­tanítvány kapcsolat, az a belsõ lélekkel (jivatma) való egységnek a megtapasztalása, amely képessé teszi a tanítványt arra, hogy mélyebbre hatoljon önmagában és közelebb viszi õt Sivához. Ez egy tapasztalás, amely teljesen megdöbbenti õt.

Gyakorlati szempontból nézve a guru képes arra, hogy elmondja a tanít­ványnak hogyan gyakorolja az önátadást, mert õ maga is átment az egész folyamaton. Kellett lennie egy olyan idõszaknak, amikor a mentális zavaro­dottság hatott rá, konfliktusokkal nézett szembe és az élet szenvedélyei vonzották. Az alapján, ahogy õ kezelte ezeket a helyzeteket és túljutott azokon, vezetni tudja a tanítványokat mentális és érzelmi tapasztalásaikban. Nyilvánvalóan biztonságos annak a személynek a segítségét kérni (upaguru – testvér sadhaka), aki maga is átment hasonló tapasztalásokon, és mesterévé vált azoknak.

Hogy tudja a guru kihozni (a tanítványból) a samarpant?

Az embernek nincs tudomása saját tudatosságának szintjérõl vagy, hogy milyen hiányosságai vannak. Lehet, hogy megpróbálja kijavítani szociális és mentális hibáit, de vannak hiányosságok, amelyek mélyen beágyazódtak (anava) a személyiségbe. Ezért a guru gyakran egy mûtétet végez a tanítványon, amelyet az egó levágásának, az egó eltávolításának neveznek. Ez az operáció olyan nehéz, hogy sok tanítvány nem bírja ki.

Azonban, ha sikeres, akkor elérik a célt.

Az egó­mûtét csak Sivának való önátadással valósítható meg, de Siva túlsá­gosan is Jóságos. A guru nagyon szigorú ember, tudja a kötelességét, tudja, hogy minden egyes lénynek hogyan kellene élnie, gondolkodnia és cselekednie. Mindent tud ahhoz, hogy a tanítvány egóját szétmállassza. Lehetséges, hogy az ember nem érti mindezt, amíg tanítvánnyá nem válik. Az egó az akadály az egyén és az isteni között, a tanítvány és a guru között. Nagyon kemény dió megtörni, a kis „én­t”, amely néha nagyon szubtilis tud lenni. Az egó miatt válik nehézzé a teljes önátadás. Minél nagyobb az egó, annál kisebb a befogadóképesség. Ahogyan az egó kifinomultabbá válik, a befogadóképesség nagyobb lesz.

A guru megszakítás nélküli szolgálata a tanítvány egóját eltörli. Nem gon­dolja többé: „Az Önvaló megismerése miatt jöttem a gurumhoz, és õ csak a vécépucolást bízta rám! Ingyen szolgája vagyok.” A guru megteremti a körülményeket, hogy a tanítvány tisztíthassa önmagát. Sadhanát is ad, hogy segítse a folyamatot. Idõvel a tanítvány egója fokozatosan visszaszorul és az önátadás spontán módon megtörténik. Az egyén világi megközelítései és abnormalitása véget ér, a külsõ áramellátás kikapcsol és bekapcsol a belsõ fény.

Van egy ébredés, amely csak akkor történik meg, ha valaki teljesen megadja magát. A tanítvány önátadása a gurunak nem olyan, mint a szolgáló vagy a hadifoglyok megadása, mert ha egyszer a tanítvány átadja magát, akkor tudja ezt és azt mondja: „Vedd az életemet és tégy, amit tenni akarsz.”

Az igazi guru nem a világi dolgok feladására készteti a tanítványát, hanem a korlátolt énjének a feladására, a tudatlanság fátylának a feladására, amely az egója és a mindent átható valóság között lebeg.

A guru folyamatosan teszteli is a tanítvány õszinteségét és odaadását, mivel biztosnak kell lennie afelõl, hogy a tanítvány elméje nem fog megrendülni egy pillanatra sem. Nagyon fontos, hogy a guru bármilyen nehézség nélkül képes legyen kezelni a tanítványt. Ha a tanítvány nem reagál a guru utasításaira, javaslataira vagy inspirációjára az egyszerû intellektuális szinten, akkor hogyan tudná a guru vezetni õt a magasabb birodalmakban? A gurunak képesnek kell lennie arra, hogy befolyásolja és vezesse a tanítvány elméjét, tudatos gondolkodását, bármilyen irányban: jobbra, balra, le a csatornába, fel a hegyre, a tûzbe, vagy a vízbe. Ezért a guru különbözõ feladatokat ad a tanítványnak, hogy ellenõrizze a tudata reagál­e és hogy milyen messzire jutott az önátadás ösvényén.

A tanítványokban csak akkor tudatosodik hitük minõsége, amikor a guru szembesíti õket bizonyos nehéz tesztekkel. Ez különösen igaz a szannjászin tanítványokra, akik vele élnek, akik teljesen kapcsolódnak vele. Ott tartózkodásuk ideje alatt egy bizonyos alkalommal teszteli õket. Az a tanítvány megy át, jár sikerrel, akinek a hite nem törik meg. A guru jutalom formájában ad neki valamit. Ezt guru kripának nevezik, a guru áldásának. Egy tanító, egy ácsárja az ászana, pránájáma tanulásában és egyszerû meditációs gyakorlatokban tud segíteni, de egy ilyen mesternek meg vannak a korlátai. Csak a guru tudja korlátozások nélkül, hogy hogyan vezesse a tudatlant és vakot az Önvaló felismerésének ösvényéhez a harmadik szemet megnyitva.

Egy tanítvány elméleti síkon lehetséges, hogy intelligens, lehetnek a legmagasabb képességei és mérhetetlen vagyona, de a spirituális szeme még nincs nyitva az illúzió vagy tudatlanság, a mája vagy avidjá fátyla miatt. Csak a guru tud segíteni a belsõ látás kifejlesztésében.

Az önmegtisztulás és a karma feloldása a guru szolgálatával kezdõdik.

A tanítvány csak a tudatos birodalmakban tudja gyakorolni a sadhanáját, míg a guru a tudattalanban segíti õt. Kinyitja a zárt ajtókat a tanítvány elõtt és az Önvaló ébredését lehetõvé teszi. Ahogyan a tanítvány fejleszti a kapcsolatát a guruval, a bhaktin és sraddhán, az odaadáson és hiten alapulva, egy ébredés kezd létrejönni benne.

A külsõ guru segít felébreszteni a belsõ gurut, úgy mûködik, mint a gyújtószerkezet, hogy kirobbantsa a guru tattvát belül. Amikor az ébredés megkezdõdik, az elme és a tudatosság szerkezetében egy átalakulás jön létre.

Ez nem csak egy változás, hanem egy teljes átalakulás, hasonló ahhoz, mintha egy kutyából ló válna. Az elme teljesen mássá válik, a gondolkodás szerkezete egy teljes átalakuláson megy át minõségében, formájában, értékelésében és értékeiben. Ugyanakkor az észlelés vagy belsõ megismerés nagyon kifinomulttá válik, az egyén képes arra, hogy érzékelje a szubtilis lényeget. A létezésnek ebben a megvilágosodott állapotában jönnek a kinyilatkoztatások, sugallatok és világos, egyértelmû ösvény nyílik meg elõtte. Az ember rájön arra, hogy mit kell tennie.

Ha Ishwara valakit kiválaszt arra, hogy egy Krisztus legyen, ezreket vezessen, százakat gyógyítson, akkor ez a valaki meg fogja ezt tenni.

Ez az, amikor a tanítvány eszközzé válik, egy közvetítõvé, a kozmikus folyamatok hangszerévé.

Mit kell tennie a tanítványnak?

A tanítványnak háromféle típusa van és a guru különféle célokat határoz meg számukra. Vannak a világi tanítványok vagy családfenntartók, a szannjászin tanítványok vagy szerzetesrend és a belsõ tanítványok. Mindegyik típusban, más dimenzióban és más tudati szinten történik meg az önátadás.

Ha a világi tanítvány a részleges odaadásán keresztül adja át magát, az megfelelõ. Nem kell odaadnia a gurunak az üzletét, a családját, a gyermekeit, de fel kell ajánlania a valódi odaadást, hogy a guru segíthesse, hogy az elme békéjére és a helyes megértésre rátaláljon.

A szannjászin tanítványnak oda kell adnia a vágyait és világi ambícióit, hogy mire elhagyja az ásram életet, az egész személyisége átváltozzon. Így a guru tanításainak nagyon jó közvetítõjévé válik.

A harmadik típusú tanítvány a közvetlen tanítvány, neki mindent oda kell adnia. Az ilyen tanítvány nagyon ritka, soha sincs belõle sok, és a guru maga választja ki. A Bhagavad Gítában Krisna azt mondja, hogy tízezerből ha egy van ilyen. Elõször teszteli ezt a tanítványt, és csak azok, akik kiérdemlik, válnak ilyen tanítvánnyá.

Ezek a tanítványok mindent felajánlanak.

Mindenfajta tanítvány számára az odaadáshoz egy kötelezõ képesség van jelen; az hogy a guru utasításait azonnal és spontán módon beteljesítse.

A hozzáállásának olyannak kell lennie, mintha egy ismeretlen, láthatatlan erõ késztetné õt arra, hogy elvégezze a dolgot. Nem a tanítvány dolga eldönteni, hogy képes­e vagy alkalmas­e a feladat végrehajtására. Az a tanítvány, aki meg­próbálja megbecsülni az alkalmasságát a feladat végrehajtása elõtt, az elveszíti a lehetõséget arra, hogy rejtett erõit kiak­názza. Ezért a tanítványnak az utasításokat fontolgatás nélkül kell végrehajtania. Ki fog derülni, hogy ez nagy adomány, mert lehetséges, hogy a tudatosság finom szintjeibe léphet be.

Ha ezen a síkon ezt a jó minõséget tudja elérni, akkor a következõ szférá­

ban ugyanez fog megtörténni. Ha a tanítvány hétköznapi tudatosságát a guru utasításaival való ellenkezés színezi be, akkor nehéz lesz számára a hétköznapi tudatosság síkján túllépni.

Az odaadáshoz két feltétel szükséges:

- Az elsõ a hit, amit az ember képes lesz odaszentelni,

- a másik a tudatosság: „A gurum bennem van.”

Ennek az eléréséhez lehetséges, hogy az elme meglévõ mintáinak áttörése szükséges. Ez az elsõ lépés a samarpan felé. Az embernek képesnek kell lennie arra, hogy felhagyjon a képzelt problémákba való belemerüléssel, amit az elme magára vesz, legyen az neurózis, pszichózis, skizofrénia, frusztrációk vagy csalódások. A hit lehetõvé teszi azt, hogy ez megtörténjen, az elme sok problémáját megoldja, és így az ember továbbhaladhat a benne rejlõ igazság megtapasztalásában. Azonban ahhoz, hogy ide eljusson, az embernek el kell fogadnia önmagát. El kell jutnia arra a pontra, ahol azt tudja mondani: „Nem tudok mit tenni. Nem tudok lemondani. Nem tudom irányítani az elmét. Az elmém tele van borzasztó gondolatokkal, rossz szokásaim vannak!”. Az ilyen elfogadás alázat, és ezzel kezdõdik önmagunk kiürítésének a folyamata.

Egy guru tanítványának vagy Isten hívõjének olyan alázatosnak kell lennie, mint egy fûszál, amerre a szél fújja, arra hajlik; egó nélkülinek és tökéletesen engedelmesnek, mintha nem is létezne, mintha egy furulya lenne. Egy üres bambuszból furulya készülhet, de csak akkor tud édes melódiát kiadni, ha nincsenek benne göcsörtök. Mindaddig, amíg az egyéni létezik, a guru nem tud benne létezni. Ahhoz, hogy a guru rajta keresztül tudjon mûködni, a tanítványnak ki kell ürítenie önmagát. Önmaga kiürítésének a folyamata az egyetlen gyakorlat vagy sadhana, amit a tanítványnak fel kell vállalnia. „Elõtted én nem létezem. Nem tudok gondolkodni. Te gondolkodsz rajtam keresztül. Életem minden választását rád bízom.” – az elmének ezt az állapotát kell gyakorolnia. 

Végül is meddig tud valaki emelt fõvel járni, ha tele van arroganciával és tudatlansággal, konfliktusokkal és a dualitással? Ennek a dualitásnak a megszakítása lehet, hogy életeket vesz igénybe. Lehet, hogy valakinek a guruja nem egy nagy ember. Lehetséges, hogy egy egyszerû ember, de amikor a tanítvány kiüríti magát, teljes alázattal és engedelmességgel teljesen átadja magát, a dolgok megtörténnek. Amikor az ember az egóját másoknak áldozza, kitárja a világban, akkor kiteszi magát annak, hogy kihasználják és tönkretegyék. De amikor valaki feladja az egóját egy személynek, aki együtt érzõ és a jóakarója, az élet megváltozik. Ez a személy a guruja, az, akiben teljesen és tökéletesen meg lehet bízni. Ez a guru segíti, támogatja és védelmezi a hű tanítványt. Nem árulják el egymást, hanem töretlenül dolgoznak a közös cél megvalósításáért.